Politikai eszközként használták fel, menekülne hazájából a Fradi edzőjelöltje
Robbie Keane felesége szerint már nem biztonságos Írországban maradniuk.
Egy helyi rabbi szerint a haláleset pontos körülményei tisztázatlanok.
A Los Angeles-i Zsidó Szövetség közleményt adott ki, amely szerint a 69 éves Paul Kessler halálát egy palesztinbarát tüntető okozhatta, aki a gyanú szerint egy megafonnal mért ütést az áldozat fejére, aki azonnal összeesett. A konfliktus egy West Lake Village-i demonstráción történt. A helyi rabbi azt állítja, hogy beszélt a város rendőrfőnökével, és a történtek körülményei homályosak – írta a Timesofisrael.
Egyelőre nem világos még, hogy pontosan mi is történt. Annyit viszont lehet tudni, hogy egy idős zsidó férfi ellentüntetést szervezett egy Gáza melletti demonstráción, aminek a kezdete után nem sokkal összeeett és meghalt.
Egyelőre nem tudjuk hogy meglökték-e vagy tudatosan megtámadták. Hamarosan kiderül, hogy pontosan mi történt
– írta Michael Barclay rabbi a hitközség közleményében.
Emellett hozzátette, hogy a rendőrség ellentmondásos beszámolókat adott ki az esettel kapcsolatban. Hivatalosan nem ismerték be az idegenkezűség lehetőségét, ugyanakkor már kis is hallgattak egy gyanúsítottat, akit a közösségi médiában megjelent felvételek alapján azonosítottak.
Barclay szerint a rendőrségnek nincs videofelvétele azokról a pillanatokról, amikor az áldozat a földre került.
***
A cikket Közép-Európa szakértője, médiafigyelője és piackutatója, a CEPER szemlézte a mandiner.hu számára.
Nyitókép: Képernyőfotó
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
Irán megduplázta hadgyakorlatait, hogy erőt demonstráljon a növekvő nemzetközi nyomással és regionális fenyegetésekkel szemben.
Az izraeli védelmi miniszter kijelentette, hogy Izrael lerombolja az Irán támogatását élvező jemeni felkelők stratégiai infrastruktúráját.
Az izraeli Moszad egyik legösszetettebb titkos művelete, amelyet több mint tíz éven át terveztek, 2024 szeptemberében lépett működésbe.